Jaws 2013: Legjobb női mellékszereplő (40 perces sorozat)
Következzen egy olyan kategória, ahol nem csak a tavalyi győztes nem tud duplázni, de még a tavalyi jelöltek sem kerültek bele a top5-be. Változnak az idők, hiszen a Game of Thrones-t nem képviseli idén senki (a 2011-es győztes, Emilia Clarke már tavaly sem volt döntős, Maisie Williams és Lena Headey pedig most pottyant ki), pár újonc vette át a fantasy szereplőinek a helyét.
A House of Cards első évadosként rögtön jelöltet hozott, Kate Mara képviseli a sorozatot. Meglepetésre az Arrow rajongói is összekapták magukat, hiszen elég szavazat gyűlt össze Emily Bett Rickardsra – más kategóriában nem sok esélye volt a képregény-adaptációnak.
Jessica Lange és Lily Rabe után úgy néz ki, hogy az American Horror Story boszorkányhistóriájában Kathy Bates lett idén a nyerő nálatok. Ugyancsak összehozott egy jelölést a Person of Interest immáron már állandó szereplőjévé előlépő Amy Acker, valamint Olivia Munn a The Newsroomban nyújtott teljesítményért.
És a lemaradók: a Game of Thrones képviseletében Michelle Fairley egy hajszállal maradt le az Ötöktől, őt követte a másik GoT-os, Maisie Williams. Nyomban utánukAngela Bassett, a tavaly még jelölt Maggie Siff és Maggie Smith, valamint Natalie Dormer. De tőlük szintén csak karnyújtásnyira maradt le Caitlin Fitzgerald és Laura Prepon, valamint a 2012-ben ugyancsak top5-ös Lana Parrilla. Itt tényleg kiütközött, hogy minden szavazat számít, nem egyszer csak 1-2 ponton múlott a sorrend.

