Csatlakozz te is Magyarország legnagyobb rajongói oldalához!

JAws 2013: A legjobb 40 perces sorozat (6-10. hely)



Jaws 2013: Legjobb női mellékszereplő (40 perces sorozat)


Következzen egy olyan kategória, ahol nem csak a tavalyi győztes nem tud duplázni, de még a tavalyi jelöltek sem kerültek bele a top5-be. Változnak az idők, hiszen a Game of Thrones-t nem képviseli idén senki (a 2011-es győztes, Emilia Clarke már tavaly sem volt döntős, Maisie Williams és Lena Headey pedig most pottyant ki), pár újonc vette át a fantasy szereplőinek a helyét.

A House of Cards első évadosként rögtön jelöltet hozott, Kate Mara képviseli a sorozatot. Meglepetésre az Arrow rajongói is összekapták magukat, hiszen elég szavazat gyűlt össze Emily Bett Rickardsra – más kategóriában nem sok esélye volt a képregény-adaptációnak.

Jessica Lange és Lily Rabe után úgy néz ki, hogy az American Horror Story boszorkányhistóriájában Kathy Bates lett idén a nyerő nálatok. Ugyancsak összehozott egy jelölést a Person of Interest immáron már állandó szereplőjévé előlépő Amy Acker, valamint Olivia Munn a The Newsroomban nyújtott teljesítményért.
És a lemaradók: a Game of Thrones képviseletében Michelle Fairley egy hajszállal maradt le az Ötöktől, őt követte a másik GoT-os, Maisie Williams. Nyomban utánukAngela Bassett, a tavaly még jelölt Maggie Siff és Maggie Smith, valamint Natalie Dormer. De tőlük szintén csak karnyújtásnyira maradt le Caitlin Fitzgerald és Laura Prepon, valamint a 2012-ben ugyancsak top5-ös Lana Parrilla. Itt tényleg kiütközött, hogy minden szavazat számít, nem egyszer csak 1-2 ponton múlott a sorrend.

Az RTL Klub egy héttel odébbtólta...

Az RTL Klub egy héttel odébbtólta A zöld íjász második évadának premierjét, így nem január 3-án, hanem január 10-én 21 óra 30 perctől lesz látható.

Moment of Beauty

Az Arrow Felicityje hamar fanfavorit karakterré nőtte ki magát, hozzáteszem teljesen jogosan. Emily Bett Rickards az előző szezon egyik nagy felfedezése nálam, lehet sosem lesz egy színészóriás, de olyan jól fogta meg karakterét, hogy nem tudom nem szeretni.
Érdekesség egyébként, hogy a színésznő mindössze 22 éves. A Bello magazin pedig készített vele egy fotósorozatot, ez van a tovább mögött. És mivel karácsony van az instagramjáról is szemezgettem pár képet nektek.








A CW a 2014-es évre készül


A fiatalok csatornája, a CW bemutatta a legújabb műsorrendjét, amiben történt némi változás. A Hart of Dixie például, átkerül a pénteki napra…


Hétfő: 20:00 Star-Crossed (02.17-től), 21:00 Beauty and The Beast (03.10-ig – nem tudni, mikor tér vissza), The Tomorrow People (03.17-től)
Kedd: marad a Supernatural és a The Originals
Szerda: 20:00 Arrow, 21:00 The 100 (03.19-től)
Csütörtök: marad a The Vampire Diaries és a Reign
Péntek: 20:00 Whose Line Is It Anyway?, 21:00 Hart of Dixie (mindkettő 03.21-től)

Arrow s2e10 majd csak január.15 én.


Az arrow 10. része csak január 15. én lesz szerdán vetítve amcsiba ami azt jelenti az oldalunkon január 16. án lesz elérhető magyar felirattal.

Arrow – 2×08: Barry Allen in the house

Megtörtént, megjött The Flash. Lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok a karakterrel kapcsolatban – de mégiscsak gyerekkorom kedvenc képregényhőséről van szó. De szerintem ettől eltekintve is remek karakterrel bővült a sorozat univerzuma.

Szerencsére az Arrow idén nagyon megtalálta a hangját, sokkal jobb részeket kapunk, mint az előző évadban. Igen a tavalyi 6/10-es sávból átléptünk a stabil 7/10-esbeRengeteg képregényes figura tűnt fel az elmúlt részekben (Black Canary, Sin, Isabel Rochev, Amanda Waller és még sorolhatnám), a főkaraktereket pont megfelelően használják, ráadásul Laurel is kevesebbet szerepel, ami elég nagy pozitívum.
De részletesen a tovább után folytatom, spoilerekkel.
Szóval Barry remekül debütált. Máris adtak neki egy olyan szálat, amivel tudnának mit kezdeni a lehetséges saját sorozatában. A karakter pedig kicsit olyan, mint Felicity férfi mása. Nem is csoda, hogy gyorsan összerakták a két karaktert, egyelőre még nem annyira szerelmi a szál, de jól egészítette ki egymást a kettős.
Barry megjelenése mást is hozott magával, mégpedig a szupererők is képbe kerültek. Egyelőre még neki sincs meg az ereje (viszont jópofa utalásokkal volt a tele a rész, hogy mire is lesz majd képes), de a szigeten is elkezdték bontogatni a szuperkatonás szálat, ahogy a jelenben pont erre építkezik a a szezon első fele.
A szuperkatonák mellett azért a háttérben ott van az évad végére Ra’s Al Ghul, akiről csak csörgedeznek eddig az információk - a visszatérő Malcolm is fél tőle, ahogyan Sarah is. Az egész valahol mókás egy kicsit, hiszen kezdetekkor el sem mertem képzelni, hogy ilyen szálak indulnak el egyszer ebben a sorozatban.
Közben azért akadnak még kicsit klisésebb húzások, miszerint Thea apja nem más, mint Malcolm Merlyn. Kíváncsi vagyok, hogy a lány miként fogja fogadni, remélem nem kapjuk vissza a régi hisztis énjét. A szigeten pedig Slade életéért küzdenek a többiek, immár Sarah-val kiegészülve.
A félévadzáróra a Brother Blood-szál lezárását várom, ami szintén bejött eddig. Jelenleg elég stabilan teljesít a sorozat, továbbra is tartalékon tartják a szerelmi szálát – bár félek, hogy a készítők előbb vagy utóbb meglépik a Felicity-Oliver párosítást az egyre nagyobb fanbázis miatt. Na szóval 7/10 volt ez a rész is, stabil a minőség, magas a színvonal, remélem sokáig kitart a lendület.