Lepihent a 2. évad
És milyen félévad után pihen le a sorozat. Nem sokszor látni ilyen mértékű fejlődést sorozatokban, mint amit az Arrow bemutatott idén. Egyértelműen jobban áll neki, hogy nem holmi listáról húzgálják le a neveket. Egyrészt így nem olyan feltűnő az epizodikusság, másrészt idén sokkal több szállal operál a sorozat.
Már korábban ráaggattam a2x03 ra a legjobb epizód címkét, de amit a félévados fináléban műveltek az simán felülmúlta azt. Akadt nem egy-két meglepő fordulat is, ami ismét egy újabb irányba viheti el a sorozatot. De bővebben a tovább után írok spoilerekkel.
Körülbelül a 10. perc környékén jártunk, amikor kaptuk az első meglepetést, ami egyben a rész egyik legszomorúbb pontja is volt. Shado meghalt, ezzel a húzással pedig könnyen megalapozhatják a Slade-Oliver ellentétet a szigeten. Valahol éreztem, hogy kiírják a karaktert, de ettől függetlenül ütött a halála, sajnálom, na.
Slade életben maradt miután megkapta a szérumot. Már egy ideje sejthető, hogy összefognak ők még csapni Oliverrel, de arra gondoltam, hogy kettejük csatája lezárul majd a szigeten. Erre megkaptuk Slade-et a jelenben is. Manu Benett remek főgonosz lesz, ahogy elmondta a tervét Bloodnak, kellemes bizsergés fogott el.
Death would be a release from this life, and his sentence is yet to be carried out. I am going to tear everything he cares about away from him. Destroy those who choose to follow him. Corrupt those he loves. Once he has lost everyone and everything he values… I will drive an arrow through his eye.
A következő fordulat Roy szálán következett. Blood beadta neki a szérumot, ezzel pedig vélhetőn megalapozta Roy belépését Oliver csapatába. Kíváncsi leszek, mit is fog most kezdeni a szupererővel amit kapott. Vagy arra, hogy a többiek miként fogják fogadni.
Aztán itt volt még nekünk Barry is, aki továbbra is jó arcnak tűnik. Ő is megkapta a rész végén a képességét, talán látjuk még viszont a saját sorozata előtt is – hallani 100%, hogy fogunk róla. Egyébként is remekül passzoltak egymáshoz Felicityvel, plusz maga a karakter is érdekesre sikerült. Szépen megágyaztak a spinoffnak.
Szóval van egy csomó felgöngyölítendő szálunk még mindig, semmi sem lett lezárva, de így is remek volt a rész. Erre most meg merek adni egy 8/10-et is. Valahogy így kellene szünetre vinni a sorozatokat, remélhetőleg nem hagy alább a lendület és még sok ehhez hasonló részt kapunk később is.

